Már minden csomagom be volt vive az új házba. A ház minden zegét, zugát láttam már. Kivéve a padlást. Mindig is írtóztam a padlásoktól, leginkább a sötéttől és a pokoktól. De most túlságosan kíváncsi voltam, hogy félelmeim miatt ne menjek fel. Elment a berakodó autó is. Ott álltam a ház nappalijában és mindenütt dobozok voltak. Annyira nem volt kedvem akkor kipakolni mindent. Így inkább megindultam fel az emeletre, s majd a padlásra. Az fogadott, amire en is vártam: sötét padlás, pókhálok, kacat mindenütt melyek újnyis porral voltak belepve. Miközben az évek óta nem használt dolgok között keresgéltem, kiesett egy valami naplószerűség. Amikor kinyitottam láttam a kitépett lapok nyomát, ám egy napi bejegyzés benne volt. Az így szólt: " 1978 október 23. Kedves naplóm. Rengetegszer eltöprengtem azon, hogy miért nem jön már az én életembe is az igaz szerelem. Eddig még sose voltam szerelmes. Nem toppant be az ajtón a nagy Ő. Vajon mi folytán ítéltetett a sors engem örök magányra? Talán egyesek számára nem világos a női fortélyok világa? Pedig nem is olyan komplikált, mint ahogy azt gondolják. Az tény s való, hogy a nők zöme él és hal a romantikáért. De romantika alatt nem kell föltétlenül egy puccos kis étermi vacsorát érteni, vagy holmi költséges kiruccanásra egy egzotikus szigetre. Meglehet, hogy vannak ilyen nők, kik erre vágynak. De azok többé kevésbé meg is kapják amit akarnak. És egy olyan nő, akinek már romantikát jelent az is, hogyha egy szál rózsával lepik meg, vagy valami kis apró figyelmességgel, az olyan életébe nem jön el az a pillanat. Holott nem is vár sokra, csak arra, hogy egy szikrányi jele bizonyosodjon meg annak, hogy Aphrodité, a szerelem istennője rá is gondolt. Most ezt szimbólikusan mondtam. Például van akinek sokat számít hogyha reggel amikor felkel, úgy is tetszik párjának, nem számítva, hogyha semmi smink nincs az arcán, úgy egyszerűen is csodálja kedvese őt. Az a pillanat, amikor lássuk, hogy kedvesünk arcán szelíd mosoly van, és tudjuk, hogy láthatólag elégedett sőt akár be nem tud telni azzal amit lát, az a kis mosoly sokkal többet ér bármelyik írtó drága ajándéknál. Mit meg nem adnék azért, hogy egy ilyen kedvesre lelhessek. Számtalanszor elképzeltem, hogy fogok majd vele találkozni. A boltban amikor épp a legfelsőbb polcról akarnák levenni valamit nagy kínlódva, egy hosszabb kéz odanyúl és leveszi nekem. Húú micsoda hős. Holott csak egyik babkonzervet vette le nekem a polcról. És mégis. Abban a pillanatban leblokálok és meg nem tudnék szólalni, csak bámulnám az én "hősőm", amíg az ki nem böki, hogy na akkor most ő menne, erre ez úgy hatna mint egy pofon, olyan hirtelen esnék vissza a képzelet világából a földre. Ha még agyunkban mutassa jelét csepp aktivításnak, akkor rögtön rákérdünk arra, hogy miként hálálhatjuk meg "hőstettjét"(holott te is tudod, hogy abszurdum egy konzervdoboz levételét hőstettnek nevezni, de az a pillanatnyi mámor kihozza belőlünk azokat az értelmetlen kis szavakat) vagy éppen egy sima "köszönöm szépen" hangzik el. Szerintem bárhogyna is döntenék, mindenképp jól kezdődne a napom. Sokszor elmosolyodnék, csak úgy ok nélkül. No de számtalanszor bemegyek boltba, és sose jelenik meg az én "hősőm". Egyszer amikor szükségem lett volna valamire ami a felső polcon volt, akkor valaki jött hátulról és megfogta vállam. Kirázott a hideg a gondolattól, hogy talán mégis betoppant az üzletbe az a bizonyos várva várt személy éppen most. Ám amikor megfordulok, minden kellemes érzés eloszlódik, és állok az arcomra festett vigyorral mivel csak a elárusító bácsi az aki egy széket hozott, hogy könnyebben elérhessem a felső polcot. Amikor meg kimegyek a boltból azt mondom magamban: "majd legközelebb". Mert azért egyik nő sem vétkes, hogy kis romantikára, törödésre vágyik. Habár én úgy érzem, hogy számomra azért bünhődnöm kell " Itt véget ért a napló bejegyzés. Egy magányos nő gondolatait olvastam. Az lehetett az utolsó bejegyzése, hisz utánna már nem voltak kitépett lapok, mind üresek voltak az utána következő lapok. Miért pont azt a bejegyzést hagyta meg benne és a többi bejegyzéseket mind kitépte és valószínű, hogy megsemmisítette őket. Későbbiekben utánna érdeklödtem az előző tulajnak. Egy nő élt egyedül abban a házban. A szomszédok elmondása szerint a nő küszöbjét sose lépte át férfi. Csakis a macskájával élt magányosan. Mígnem egyik reggel holtan találtak rá saját hálószobájának az ágyában. Gyilkosságnak vagy öngyilkosságnak semmi nyoma sem volt. Azt mondják békésen halt meg, szelíd mosoly volt az arcán amikor rátaláltak. Mindenekelőtt érdekes volt az amit hallottam. Elgondolkodtam. Talán a magányos nő álmában lelt rá a nagy Ő-re? Az a mosoly az volt, amit ő maga is leírt a naplójában? Talán álmában tényleg találkozott azzal a férfivel a boltban ... Ki tudja ...
"Mindenki arra vágyik, hogy szeressék. Gyakorlatilag mindent ezért csinálunk."
Jodi Lynn Picoult
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése