Voltál már úgy, hogy valamiért nagyon sóvárogtál? Voltál már úgy, hogy minden porcikád belerezzent, amikor arra a valamire gondoltál, amiért ölni tudnál, hogy a tied legyen? Ölni tudnál, de mégse teszed. Állandóan azzal mented ki magadat, hogy nem az a tökéletes pillanat. Néha éppen emiatt maradsz le, néha meg valóban rátrafálsz arra, hogy még neked várnod kell. A tökéletes pillanatra mindig vársz és mégis váratlanul ér. Számodra is beteljesül végre az, amire már olyan rég vártál. Elmosolyodsz annak a gondolatán, hogy azelőtt egy nappal, vagy egy héttel, vagy pár hónappal vagy éppen évekkel még csak álmodni mertél a jelenlegi pillanatról. Telnek a napok és hirtelen felhők borítják el az addig tündöklő fényes napot. Jönnek a megpróbáltatások, a kínos percek. Valahogy mindig is ettől a perctől tartottál, hogy egyszer véget ér az álom, felébreszt az élet egy hidegzuhannyal. Hirtelen úgy érzed, hogy visszahúz magával a múltba, pontosan oda ahonnan minden indult, ahol megszületett az álom. Ugyanott állsz, elmerengsz azon, hogy ez álom volt-e tulajdonképpen, ha véget ért? Hogy van minden a rendjén? Mi az álmoknak a sorsa? Miután beteljesedett lehet-e az még álom? Milyen az igazi álom? Szerintem az az igazi álom, ami nem válhat soha valóra. Amiért akár egy életen át sóvárgok, úgy, hogy sose válik az valóra. Vannak dolgok, amiről azt hiszi az ember, hogy egy álom. Lehet, hogy egy éve még másképp vélekedtem erről. Hittem abban, hogy vannak álmok, néhány valóra válik, néhány távolinak marad. Talán egy év múlva újra hinni fogok abban, hogy az álmok valóra válhatnak. De most per pillanat úgy érzem, hogy minden, amiről azt hittem, hogy álom volt, az valójában egy igenis elérhető dolog volt, csak a makacsságom volt éppen az, ami elérhetetlennek festette le. Újra ott látom magamat 14 évesnek, aki valamiről azt hiszi, hogy elérhetetlen számára. Majd 3 év múlva ott adódik a helyzet, hogy az az elérhetetlen dolog épp egy karnyújtásnyira van, és ha kitartom a kezem feléje, nem tűnik el. És igen, éppen ekkor hittem azt, hogy egy álom vált valóra. De ez az álom alig 10 hónapig tartott. Emiatt teszem fel magamnak a kérdést, hogy fer-e valamit úgy álomnak nevezni, hogy tudatosan/váratlanul véget ér? Én úgy gondolom, hogy az nem is volt álom. Csak az én tudatom titulálta álomnak. Ha hatalmamba lenne visszamenni arra a borús napra, amikor 14 éves voltam és megláttam azt a valamit, amiről azt hittem, hogy álom, akkor csak elmosolyodnék, és azt mondanám magamba, hogy ő nem lesz az álmom. A mindennapi álom ennél sokkal több. Nem arra van hivatva, hogy valóra váljon majd véget érjen. Ahogy nem válhat az valóra, hogy repülni tudj a Csendes óceán fölött, úgy az se válhat valóra, amiért bármit megadnál. Hihetetlen, de néha az legegyszerűbb dolgok azok, amelyek csak álmok. Számomra is van ilyen. Talán nem is egy. Van, amiről biztosan tudom, hogy álom marad. Talán éppen én vagyok az, aki álommá teszi, félve attól, hogyha az, ha egy elérhető dologgá válik, akkor egyszer véget is ér. Ennek is az a sorsa, hogy beteljesületlenné váljon, mint a többi álom. Ha látsz majd, ne kérdezd, hogy mi az az álom. Nem akarok hazudni se, és azt se, hogy éppen te légy az, aki valóra váltja. Hisz az álmoknak nem az a sorsuk, hogy valóra váljanak. Mézédes álom marad, mindörökre.
"Ma már tudom, az álom mindig szebb, mint a valóság. És az elképzelt boldogság mindig teljesebb, mint a keserves nyikorgással létrehozott "realitás", mert abba mindig belejön valami zavaró."
Müller Péter
