Az előző bejegyzésem alig pár perce publikáltam és úgy éreztem, hogy még egyet kell írnom, mint biztatás egyik kedves barátom számára. Az élet sokszor nehéz. Van, hogy a rossz, rossz után következik. Van, hogy semmi sem jön össze. Ilyenkor úgy érzi az ember, hogy az egész világ ellene esküdött, hogy mindenki hátat fordított. De olyankor rá kell jönnie az embernek, hogy nem a világ az aki hátat fordít, hanem tulajdonképpen saját maga. Ilyenkor születnek olyan kérdések, melyek nem hagyják nyugodni az embert, kérdések melyek töprengésre bírják. Miért nem lehetek én boldog? Miért nem lehetek én is olyan boldog mint x, y vagy z? És folytatódhatna ezen kérdések sorozata amiben leginkább az "én" áll a középpontban. Mert ugyanolyan egoista akar lenni mint a többiek? Mi a fene, hogy mindenki olyan akar lenni mint mások? Van, hogy az ember mindent megtesz másért és amikor az ő sora következne, akkor valami rendkívül érdekes "csoda" folytán sehol senki. Az életben rengeteg ilyen "barát" fog be is kimenni, mert az ember első látásra nem tudhatja, hogy ki a barát és ki az ellenség. Engem is értek csalódások, és millió egyszer felfogadtam, hogy én is olyan leszek mint az aki megbántott, akiben csalódtam. De azzal mit érek el? Lealacsonyodok arra a szintre mint a másik? Az tény és való, hogy időpocsékolás olyanoknak segíteni akik nem is viszonozzák. De mi van, hogyha éppen akkor döntöd el, hogy leállsz a segítkezéssel amikor valaki olyannak van szüksége rá aki későbbiekben viszonozná is. Mert elsőről nem lehet tudni ki milyen. Miért bánj úgy valakivel mint egy ronggyal csak mert azelőtt te rosszul jártál valakivel, honnan lehet tudni előre, hogy milyen az a személy? Igaz megvan a rizikója, hogy olyanba botolj, aki kihasznál de az nem elég érv ahhoz, hogy olyan légy mint mások, hogy kihasználj másokat. Te kedves barátom kérdezted tőlem, hogy én hogy bírom egyedül. Azért mert túl vagyok már azon a hullámvölgyön, amikor gyakran el voltam keseredve. Megtanultam, hogy várni a legnehezebb. De az még nehezebb, hogyha csakis a várásra koncentrálok. Kezdtem elfoglalni magamat más dolgokkal, kezdtem felfedezni olyan örömeket amik ha nem is olyanok nagyok, de képesek boldoggá tenni. Egyik nap csak azon kaptam magamat, hogy jól vagyok. Akkor jöttem rá, hogy sikerült túl élnem a hullámvölgyet. Nem hagytam, hogy a mélyre rántson. Mert ha nem hagyod magad, akkor még remény van. De hogyha hagyod, hogy sodorjon a hullám, akkor nem biztos, hogy a közeliekben még látod a felszínt. És, hogy tudd, a barátaid mindig ott vannak, akárcsak én is. Lehet, hogy csak tanácsokat tudok adni, meghallgatni téged. Lehet, hogy ez sokat nem fog segíteni. De valahol el kell kezdeni...
"Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná,
hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik."
Wass Albert
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése