Utolsó bejegyzésem elég rég írtam(már amennyire régnek számít az). Egyik ok az volt, hogy készülnöm kellett és a másik ok az volt, hogy nem voltam internet közelben. De igyekszem folytatni, lehet nem fog sikeredni ugyanazzal a gyakorisággal mint otthon. Próba szerencse. Már lassan egy hete, hogy "nagy kanállal" habzsolom az életet. Fura meglepetés volt számomra az a tény, hogy ennyire jó lesz majd az itteni élet. Mások mondták, hogy majd haza sem akarok jönni, de ez annyira ellent mondott az akkori állapotomnak, elképzelhetetlennek tűnt. Mindenképp kellemes csalódás volt. Kissé zavaró volt az első esti üresség amit legbelül éreztem. Se honvágyam nem volt, se nem voltam feldobva a gondolattól, hogy már Kolozsváron vagyok. Lelkifurdalásom volt amiatt, hogy nincs honvágyam, mivel azelőtti este elvoltam keseredve, hogy már mennem kell. A bentlakási élet sokkal jobb, mint ahogy elképzeltem. Remélni sem mertem, hogy úgy hozza a sors, hogy mind magyarok leszünk a szobában, na meg, hogy az ellentétek egy szikrányi jele sem fog mutatkozni. Az egyetem nem is hasonlítható a középiskolához. Igaz, hogy itt nagyobb a szabadság, ám ugyancsak vele jár a hirtelen nyakunkba szakadt felelősség is. Óriási a város, minden nap van mint felfedezni. Az eltévedés veszélye nem olyan nagy hogyha ismered valamennyire a fontosabb útszakaszokat. A pénzre ügyelni kell, mert mint zöldfülű, elmondhatom, hogy még én sem tudom igazán takarékossági módra fogni magam, hisz még úgymond túl korai. Viszont szerintem nem lehetetlen megszokni ezt az életet. Gyorsabban mint az ember ahogy gondolná. Mondjuk ez most nézőpont kérdése. Attól függ, hogy ki hogyan fogja fel a dolgokat, hogyan áll hozzá
"A madaraknak előbb-utóbb meg kell tanulniuk repülni. Nem akadályozhatjuk meg, bármennyire is szeretnénk őket ott tartani a biztonságos fészekben."
Nora Roberts
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése