Mikor úgy tünik, hogy minden rendben van. Mikor úgy érzed, hogy a dolgok a lehető legjobban mennek. és már semmi rossz nem jöhet. Akkor leülsz nyugodtan a fotelodra és elkortyolgatod a forró teád. Ébresztő! Ugyan már. Nem élünk a filmekben. Az élet miért lenne olyan kegyes, hogy hagyja, hogy mindezt élvezzük? Mert mindig igazságtalan. Mindig a jók mennek el. Mindig azt éri szerencsétlenség aki nem érdemli. Mert az élet nem tart leltárt, amelyen azon személyek szerepelnek akik megérdemelnék vagy akik nem érdemelnék meg a rájuk zúdult büntetést. Az élet ebből a szempontból "vak". Mert bizonyos emberek születésük óta szenvedésre vannak ítélve. Fer-e ez azokkal szemben akik abszolút de semmit nem tesznek, és az élet mégis mindent ezüst tálcán kínál nekik? Milliószor feltettem magamban a kérdést, hogy miért nem lehetek én is az a "szerencsés" ... Most amikor úgy tűnik, hogy minden okés, akkor kell valaminek történnie, hogy ne lehessek igazán boldog. Az okés, hogy sok rossznak kell történnie, ahhoz, hogy majd kiérdemeljem a régen várt "fizetséget". No de én már annyi rosszat éltem meg, és még semmi nem ért engem, amit egyáltalán "fizetségnek" tudnák nevezni mindazok után amiken átmentem. Hol a fizetség? Egyáltalán van-e fizetség? Nem másért csak akkor tudjam, hogy várjam-e vagy sem. Ne reméljek. Sokszor úgy érzem, hogy bár ne remélnék. De nem minden esetben. Van amikor úgy érzem, ha a remény nem létezne akkor semmi nem tartana életben. Tehát kell is, meg nem is remélni. Ezt úgy nevezném mint egy sete-suta állapot. Leírni nem tudnám. Csakis legbelül érzem. De aki már hasonló helyzetben volt, az talán képes átlátni a helyzetet. Mert megérteni egyszerűen képtelenség. Hogyha megfigyeljük, akkor is hogyha hasonlóak eseteink, mégis valamiben mindig különböznek. Mert minden ember egyedi, egyedi az élete, minden ami hozzá tartozik, vele jár az egyediség. Szeretném remélni, azt, hogy valahol rám is vár az a valami jó, ami mindenben kárpótol(ami volt, azt nem tudná kárpótolni). Esetleg kitölti valamennyire az űrt...már amennyire képes kitölteni...

 "A gyermek lelke olyan, mint a tükör, mely váltakozva fordul új és új irányba s fényt keres, napok, holdak, csillagok, vagy pislogó gyertyák fényét, mit önmagáról visszatükrözhessen."

Wass Albert