Furcsa kis szerzemény az ember. Soha sem azt akarja, ami neki megadatik. Ha meg az a valami, ami után sóvárgott, megkapja, akkor nem tudja értékelni. Magamat tudom mondani egy példának. Tavaly egész évben arra vágytam, hogy végre valaki már engem is szeressen, végre valakit úgy szeressek, hogy viszonozva legyen. Ez meg is adatott. De mit adj Isten? Egy idő után nem tudtam viszonozni, nem tudtam ugyanúgy szeretni. Csak kínzás volt. Gyötrődés. Tényleg úgy van, hogy az ember sosem szereti azt, akit kellene. Azt sem tudom már, hogy egyáltalán kit kellene szeretnem. Olyan, mint egy előre befizetett szerencsejáték. Mindent felteszel egy lapra, és várod, hogy megüsd a főnyereményt, vagy elveszíts mindent. Mindent vagy semmit. Szeretni fog? Vagy sem? Az élet egy szerencsejáték. Isten a kártyaosztó és mi vagyunk a játékosok. Na meg azok a kártyák néha túlságosan megkeverődnek.
Játék az élet, rosszul megkevert kártyákkal, gondokkal. Bajjal teli szerencsejáték, hol a vak esély uralkodik.
Lope De Vega
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése