A szeretet végtelen és tud várni

Hidd el nekem, hogy tudom, hogy milyen nehéz szó a "türelem". Néha úgy tűnik, hogy még a csillagokat is könnyebb lehozni az égről, mint türelemmel lenni. Sokan azért utasítják el a türelmet, mert nem hisznek annak későbbi kifizetődésében. Pedig valamiféleképpen kárpótolódik minden perc, óra, nap, hét vagy akár hónap, amelyet képes voltál feláldozni valami olyanra, amiről remélted, hogy beteljesedik. Szóval akár azt is mondhatnám, hogy a türelem és a remény szorosan egybefűződik. Nem lehet türelmes az ember, ha nem él benne a remény kis lángja. Illetve nem remélhet az ember, ha nem birtokolja a türelem művészetét. Most egy kedves ismerősömnek (és nem csak neki, hanem minden hasonló helyzetben levő embernek) írnám ezt a bejegyzésem. Látom a szemedben az elkeseredettséget, melyet minden kudarc szít. Úgy tűnik, hogy mindenki ellened szövetkezett, hogy csakis te lehetsz a világon a legszerencsétlenebb ember, akivel mindez megtörténik. Pedig nem. Nem vagy az egyedüli, hanem a tipikus eset. Magamat látom benned, amilyen voltam pár hónapja. Hogy mi a magyarázat erre? Én egyszerűen csak azt mondanám, hogy rossz időben voltunk, rossz helyen. Vagy, hogy pontosabban fogalmazzak, még nem jött el az a perc, óra ami két részre osztja életed: a múlt és a várt jövő. Mindez csakis rajtad múlik. Jelenleg számodra oly távolinak tűnik az az idillikus pillanat mely meghozza a várva várt változást az életedbe. Azt nem tudnám megmondani, hogy mikor lesz. Hisz még számomra se jött el. Talán még számtalan kudarcot kell megélned, amíg edzetté válsz, és felnőtt fejjel fogod nézni a világot. Nem hangzik a legjobban az a rész, hogy szenvedned kell, hogy boldog lehess. Akadnak majd olyan pillanatok is, amikor a legszívesebben torkod szakadtából valakinek a szemébe ordítanád, hogy gyűlölöd, azért amit veled tett. De te nem teszed. Egy, a női büszkeséged, ami nem fogja engedni. Kettő, hogy egy mosolygós válasz kell, ahhoz, hogy a szívedben kioltsd a gyűlölet lángját. Utána amikor nem lát kiordíthatod magad amennyire akarod, távol tőle. Nem éri meg, hogy lássa a keserűséget a szemedben. Hisz tudatában volt minden cselekedetének, csak remélte, hogy egy "nemtörödőmmel" összefut. (Arra még jómagamnak sem sikerült rájönnöm, hogy ez a mentalitás honnan ered. Talán valaki összetörte a szívét. De az sem elég magyarázat arra, hogy mást büntess szenvedéseidért. A büntetéseid áldozatává válhatsz, hisz elembertelenít, olyanná tesz, amilyennek a számodra kedves személyek álmukban se láttak téged. Megéri?) Legyen is úgy. Sajnos emiatt kell mindenhez úgy hozzáállni, mint aminek jövője nincs. Egy kellemes csalódás mindig jól jön. Vagy ha nem, hát akkor ez van. Te tudtad, készen álltál. Azzal nem véded meg magadat, ha várat építesz magad köré és várod, amíg jön a szőke herceg fehérlovon és megment. Ezelőtt 10 évvel talán jó kis mese volt, de most már édeskevés. Nem abban áll az élet, hogy megvárod, amíg elmúlik az eső. Hanem abban, hogy megtanulsz az esőben táncolni. Egy próbát megér :)

"Ne legyél ám türelmetlen, ezen a világon mindennek rendelt ideje van."

Halász Margit

Életünkre visszatekintve azokat a pillanatokat találjuk majd a legszebbeknek, amikor a szeretet jegyében cselekedtünk

Húúú már mindjárt egy szekér esztendeje nem írtam. Szánom bánom, hogy nem tudtam még egy kis időt se az írásra fordítani. Utolsó bejegyzésem még nyár elején íródott, azóta sok minden történt ... Mondhatom, hogy életem első igazán mozgalmas nyara volt. Mikor el kellett válnom a számomra kedves személyektől, pánikba esésem intenzitása súrolta az eget. Ahogy teltek a napok, úgy kezdett egyre inkább csökkenni a pánik érzetem. Azokkal a személyekkel tölthettem a nyaramat (még ha megszakításokkal is), akiket szeretek. Bemutathattam az otthoniaknak azt a kolozsvári társaságot, akik miatt megéri egyetemistának lenni. Na persze én is láttam ám világot. Voltam Karclend-en, na meg Csíkverebesen is. Nem szabad kihagynom a 4 napos esős-sáros-alvós-eresz-el-a-hajam eseményt. Ez Tusványos lenne, ahol minden fiatalnak ott a helye. Így a mienk is ott volt. Ezen a nyáron sok mindent megtanultam. Legfőképpen azt, hogy mindennek meg van a maga ideje. Se nem elébb, se nem később. Van, hogy rengeteg időt kell várj valamire. Na meg néha el kell engedni azt, amihez görcsösen ragaszkodtál hosszú időn át. Az időt nem tudod siettetni, visszafordítani vagy megállítani. Tudni kell megtartani vmit/vkit és tudni kell elengedni is, ha menni akar, vagy mennie kell. Talán visszatért még utoljára, hogy majd magával vigye mindazt ami megmaradt. Ilyenkor hagyni kell, hogy sodródj az eseményekkel. Tenni nem mindig lehet. Néha az a jó ha nem teszel semmit. Mert el kell engedni a régi dolgokat, hogy majd az új dolgok elfoglalják a helyeket. Ha túl sokat nézel vissza annak a boldogságnak az ajtajára amely már bezárult, akkor megeshet, hogy nem veszed észre az új boldogság ajtaját ami számodra nyílt meg éppen. Van, hogy úgy tűnik, hogy valaminek a fájdalma végig kísér. Nem múlik el könnyen, de gyógyítja minden nap, minden óra és perc. Tanulj meg elengedni, hogy majd mást befogadj. Ez az élet körforgása. Van ami megy, van ami jön, de az emlék mindig megmarad. Az emlékek között is próbálj meg rendet tenni, a rosszakat próbáld meg elvetni, hogy csak a szépeknek legyen helye és csakis azokat idézd fel azokban a percekben amikor el akarod hessegetni az egyedüllét gondolatát. Mert sosem vagy egyedül...

"Nem szeretek a múltra emlékezni. Nem is érdekel már. Sajnálom azokat az embereket, akik nem tudnak felejteni."

Berkesi András

Csak az tér vissza hozzánk, akit elengedünk

Jól mondják, hogy ami jó az hamar el fog telni. Vége az első évnek. Igazából nem fogtam fel azt, hogy nekünk hamarosan el kell válnunk (hálistennek csak kis időre), csak a tegnap este döbbentem rá, hogy menni kell és, hogy az idő ketyeg, telik, ha akarjuk ha nem. Csodaszép első évem volt. Új értékes barátokra leltem, akiknek köszönhetően bearanyozódtak napjaim és ha mégis úgy alakultak a dolgok, ahogy nem szerettem volna, ők itt voltak mellettem és mindvégig támogattak, egy pillanatig sem engedték el kezemet. Óriási szükségem volt rájuk, hisz a nagy város viharában helyt nem tudtam volna állni. Eddig a nyárnak mindig örültem, hisz rengeteg szabad időnk volt együtt szórakozni. Most viszont egy új érzéssel kellett megbarátkozzak. Sose volt úgy, hogy számomra kedves személyektől a nyár kezdetén búcsúznom kell. Tudom, hogy a nyár csak 3 hónap és abból is amennyit tudunk majd együtt töltünk. De fura lesz, amikor majd úgy érzem, hogy átugornék az 1es bentlakásba, hogy kapjam meg az ölelést amire szükségem van és nem fogok tudni átugorni. Vagy hogy az ágyamon nem lesz ott egy HP laptop, mellette egy bódi leánkával. Mi lesz amikor nem fog tudni menni a felmentő sereg durcás Timit buliba csalni. Mind-mind hiányozni fog. Vagyis máris hiányzik. Azok a bulgás bulik, a huli bulik, ázós buli janis-ben, na meg a diáknapos Irish buli. És nem csak ennyi. Mert számtalan volt. Elmondhatom, hogy igazi egyetemi évet éltem meg. Hisz mit számít, hogy reggel 10től egész délután 6ig van orám, ha belefér egy huli buli este. Mit számít hogy pár lejünk van, egy diáknapos buli úgyis belefér. Majd csak jó lesz 3 napig a kenyér margarinnal (legjobb esetben meg pár szelet parizerrel). Ha meg nem futja bikavérre, akkor jó az 5 lejes bor is. Nem számít hogyha, olyan kemény a dugója, hogy egy bornyitónak is beletörik a foga. Vagy meg amikor 2 hajcsat árán is, de sikerül kinyitni azt a bort, jól megszínezi a fogunkat és a nyelvünket. Anélkül nem lett volna jó az a telenovellába illő este. Mi van akkor ha este 10kor jut az ember eszébe, hogy jó lenne egyet kosarazni. Így lesz valakiből Miss Műköröm., vagy éppen Michael Jordaná. Számtalan hasonló emlék van. Annyi minden történt ami jól indult és balul sült el. Nem bánom egyetlen pillanatát se hisz, mindenre szükség volt ahhoz, hogy tanuljak éber lenni, tanuljak meg nem törődni.  Ennyi volt a félelmetes-szomorú-boldog-vidám-idegtépő-kacifántos-sunyi-sirató-nevettető-szórakoztató-gondolkodtató első év. Hiányozni fog Kolozsvár, de leginkább az a Kolozsvár amelyikben tudom, hogy ti is ott vagytok.

 "Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell. Búcsúra szükség van az új találkozáshoz."

Richard Bach

Néha rájön az ember, hogy bekötött szemmel megy át a saját életén, és megpróbálja eltagadni, hogy maga kötötte szorosra a csomót a vakká tévő kendőn

"Hol volt, hol nem volt....". Minden úgy kezdődik, mint egy mese. Csakis a szerencsén múlik az, hogy hogyan végződik? Szerencse vagy balsors? Hogy hova sorolnám magam? Ez jó kérdés. Helyzettől és időtől függ. Lehet, hogy ma úgy gondolom, hogy mindenki ellenem szövetkezett. De majd alszok egyet rá, és holnap felragyog újra a nap, és akkor majd rádöbbenek, hogy milyen csökönyös voltam amikor saját magam készültem eltakarni az új lehetőség útját. Mert ami ma homályos, az holnap már tisztább lesz. Ha általam, ha barátaim, szeretteim által, egyszer csak sikerül majd tisztán látnom. Attól, hogy összerogyok az élet problémái miatt, még közel sem annak a jele, hogy nem leszek képes felállni. Nem az a dicsőség ha sose esel el, hanem ha bármennyiszer is elesel, mindig képes vagy felállni. Tudni kell a túlélés művészetét. Nap mint nap ezt a művészetet művelem. Megtanultam, hogyha összerogyok, akkor kis pihenés után képes leszek felállni. Tudok szeretni, gyűlölni, segíteni, haragudni, megérteni, megbocsájtani, feledni, szabadon engedni. Mert én is ugyanolyan vagyok mint a többiek, teli szeretettel, gyűlölettel, haraggal és még sok más millió érzelemmel. Mint ahogy millió más ember, este néha én is úgy fekszek le, hogy "nem baj, majd holnap". Ez a remény, ami éltet és néha buktat. Egy percig sem bánom, hogy reméltem...hogy mertem én is ember lenni, mindig minden körülményben. Egy percig sem bánom, hogy elbuktam. Legyen ez annak az ára, hogy képessé válok újra felnevetni, elővigyázatos lenni. A sorsod nem változtathatod meg abból a szempontból, hogy az időt nem viheted vissza. Viszont a jövőd te formálod, mint a gyurmát. Te formálod a jövőd és nem ő téged.

"Előbb vagy utóbb rájön az ember, hogy ő maga saját lelkének főkertésze, életének irányítója. Felfedezi a gondolkodás törvényszerűségeit magában, és egyre pontosabban megérti, hogyan alakítják gondolatai jellemét, körülményeit és sorsát."

James Allen

Üzenet a távolba

Üzenem a holdnak, fénnyel kísérje éjjeleken.

Üzenem a csillagoknak, hogy utat mutassanak az útvesztőkben

Üzenem a hegyeknek, hogy óvják meg vihartól, zivatartól.

Üzenem a domboknak, hogy útját ne rejtegessék, bármerre is menjen.

Üzenem az útnak, hogy mindig a jó irányba terelje.

Üzenem a szélnek, hogy kellő lágyságú hűsítést ígérjen.

Üzenem a napnak, hogy fénysugaraival arcát melengesse.

Üzenem őneki, hogy bármennyi út is áll előtte, egyik mindig kell, hogy haza vezesse.

"Az ölelésben mindenkor ott a melegség a szeretet, az üzenet, hogy nem vagy egyedül."

Tisch Ferenc

Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok – színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő

Eddig minden bejegyzésem valamiről vagy valakiről szólt. Nem igazán tettem említést olyanra, ami rólam szólna. Aki olvassa blogom az körülbelül már tudhatja, hogy miről hogyan vélekedek. Ideje lenne írni magamról is. Kezdem a legelején. 1991. május 30-án születtem. Nem május 40, hanem 30! És se nem 35. Anyum elmondása szerint este 6 órakor jöttem a világra. Tesóm meg reggel 6 órakor. Csak ő épp 4 évvel hamarabb született. Na de nem ez a lényeg. Második gyerekként jöttem a világra. Anya, apa és két gyerek. Mondhatni, hogy egy tökéletes vagy ideális család. Apum sok éven keresztül Magyarországon dolgozott. Amikor megszülettem, akkor is éppen külföldön tartózkodott. Amint az ismerősök mesélték később, apum nagyon örült, hogy még egy kislánya született. Mindig is büszke volt ránk. Remélem, hogy ő is tudja, hogy nagyon büszkék vagyunk rá, mindazért, amit értünk tett. Örök hálánk érte. És hogyha valahonnan fentről lát, akkor remélem most is ugyanolyan büszke ránk, és nem okozunk neki csalódást. Abban a pillanatban, amikor megtudtuk, hogy ő már nem él, attól  kezdve megváltozott minden, semmi sem volt már a régi. És már nem is lesz. Már lassan 8 éve, hogy elment. Hiánya még ugyanúgy érezhető. 8 év sem elég feledni, és talán 20, 30 vagy több év sem lesz elég. Azóta sok minden történt. Anyu mindent megtett azért, hogy olyan életünk lehessen, mint a többi gyereknek. Feladatát jól teljesítette. Anyának és apának is kellett lennie egy személyben. Teljes tiszteletem érte, és remélem, hogy én mindezt majd mind visszafizethetem neki. Ez a legkevesebb, amit megtehetek érte, ennyivel mindenképp tartozok. Testvérem elvégezte a líceumot, majd az egyetemet és férjhez ment. Nagyon sokat számít, ha az embernek van egy hozzá viszonyítva idősebb testvére. Sokat segített nekem a tesóm, sok mindenbe beavatott. Hála neki mikor feljöttem Kolozsvárra nem volt olyan nehéz megbirkózni a nagyvárossal. Egy kettőre letepertem. Köszönöm neki is mindazt, amit értem tett, azért, hogy kishúga lehettem és lehetek. Néha lehet nehéz esetnek tűnök számára, de remélem, hogy csalódást nem okozok neki. Azt nem szeretném. Elvégeztem a gimnáziumot, a líceumot. Felkerültem Kolozsvárra, kóstolgatom az egyetemista életet. Tetszik az, ami itt van, amit itt láthatok. Továbbtanulásnak jobb helyet nem is választhattam volna. Nem tudni, hogy mit hoz a jövő, mi lesz holnap, holnapután, egy hét múlva, egy hónap múlva. De azt tudom, hogy most itt vagyok, rengeteg (fájdalmas, vidám, keserű, édes) emlékkel. Itt vagyok, tudok élni, nevetni, sírni, mosolyogni. Mindenekelőtt az a fontos, hogy tudok önmagam lenni. Mindez, azért mert megtanultam, hogyha az életben elesek, akkor fel kell állnom, és önmagamtól, mert nem mindig számíthatok másokra. Mert bármi is érjen, az élet megy tovább. Szeretek zenét hallgatni, táncolni, bulizni, nevetni, viccelődni, másokat megnevettetni (amihez értek is), sétálni, fényképezni, nosztalgiázni és még sok mindent szeretek csak nem minden jut eszembe. Bolond vagyok, de pozitív értelemben. Aki ismer, ezt már tudja, aki meg nem az, ha akarja, vállalhatja a kockázatot. Majd eldönti, hogy megérte-e.

"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet."

Madách Imre

Szeret, nem szeret

Furcsa kis szerzemény az ember. Soha sem azt akarja, ami neki megadatik. Ha meg az a valami, ami után sóvárgott, megkapja, akkor nem tudja értékelni. Magamat tudom mondani egy példának. Tavaly egész évben arra vágytam, hogy végre valaki már engem is szeressen, végre valakit úgy szeressek, hogy viszonozva legyen. Ez meg is adatott. De mit adj Isten? Egy idő után nem tudtam viszonozni, nem tudtam ugyanúgy szeretni. Csak kínzás volt.  Gyötrődés. Tényleg úgy van, hogy az ember sosem szereti azt, akit kellene. Azt sem tudom már, hogy egyáltalán kit kellene szeretnem. Olyan, mint egy előre befizetett szerencsejáték. Mindent felteszel egy lapra, és várod, hogy megüsd a főnyereményt, vagy elveszíts mindent. Mindent vagy semmit. Szeretni fog? Vagy sem? Az élet egy szerencsejáték. Isten a kártyaosztó és mi vagyunk a játékosok. Na meg azok a kártyák néha túlságosan megkeverődnek.

Játék az élet, rosszul megkevert kártyákkal, gondokkal. Bajjal teli szerencsejáték, hol a vak esély uralkodik.

Lope De Vega

Néha a legkisebb döntések is örökre megváltoztathatják az életedet

Számtalan olyan helyzettel találhatja szembe magát az ember, amikor dönteni kell. Van, hogy idő adatik átgondolni, de van, amikor habozás nélkül dönteni kell, vállalva a bukás vagy a győzelem kockázatát. De ugyan ki tudhatja, hogy az ilyen hamar hozott döntések milyen következménnyel járnak. Na és mi van akkor, ha nem is önmagunkért hozunk döntést, hanem azért, hogy valakinek megfeleljünk? Eleinte nyugtassuk magunkat azzal, hogy ez csakis nekünk volt jó, és így van rendjén. Majd napok, hetek, hónapok vagy akár évek múltán azok kapja magát az ember, hogy valami hiányzik, valami nincs. Ezt a hiányérzetet pótolhatja sok más minden, de ha mégse sikerül, mély ürességet hagy az emberben, amely nyugtalanít, keserűséget okoz vagy őrületbe kerget. Dönteni kell, hogy mi legyen holnap, hetek, hónapok múltán. Dönteni kell, hogy mi a jó és mi a rossz. Ha meg rosszul ítél az ember, annak levét a későbbiekben megissza. Ha meg nem dönt, akkor a körmére ég a gyertya. Néha így se, úgy sem  jó. Két rossz közül nehéz választani. Mindenki el van foglalva azzal, hogy maga ügyeit rendezze, és nem jut idő a körülötte levőkre. Vagy éppen fordítva is történhet: magára nem jut idő, mivel csak azzal törődik, hogy mi jó más számára, megfeledkezve önmagáról. Nem azt mondom, hogy önzőnek kell lennie. Az embernek először önmagát kell szeretnie, mert csak így szeretheti a körülötte levőket is. Fontos az is, hogy nekünk mi a jó, döntéshozatalunk a mi javunkat is szolgálja.   Mert nem a választás nehéz, hanem a döntés szerint tudni élni...És ezt én a saját bőrömön is tapasztaltam.

"Mindannyiunknak meg kell hozni olyan döntéseket, amelyekkel együtt élünk."

Jeaniene Frost