Valamit valamiért

Nap mint nap kerülünk határhelyzetbe. Kis-nagy dolgok amik elgondolkodtatnak, bizonytalanná tesznek, kétségbe kergetnek. Mert mindannyiunkban van egy velünk született naivitás, mely folyton folyvást a tökély keresésére buzdít. Holott nem is tudjuk, hogy egyáltalán létezik-e az a bizonyos "valami". De mi keressük. Egész addig amíg azon nem kapjuk magunk: "Egek! Mennyi lehetőséget szalasztottam el!". Hihetetlen, hogy az ember mennyi időt képes arra fecsérelni, amiről (általában) ő is tudatában van, hogy értelmetlen. Mindenki a jót keresi (gyakran én is), ahelyett, hogy abban találná meg a jót, amije van. Hajlamosak vagyunk csakis a nagy dolgokra koncentrálni, így a kis dolgok elvesznek, értéktelenné válnak a szemünk előtt. Mert sosem elég az amink van. Mindig több és több kell. Amikor meg csődöt mondunk, akkor ezerszer visszasírnánk azt amink volt. Tévedni kell, ahhoz, hogy értékelni lehessen az igazán fontos dolgokat. (De miért?) Valamit valamiért. Gyakorlatilag minden ekörül forog. Ha valami mellett dönt az ember, akkor tudatában kell lennie, hogy a döntés folytán mikről mond le, és tulajdonképpen az a döntés megéri-e (?!). Igazából csak több idő után lehet elmondani, hogy mi érte meg és mi nem. Az ember csak sejteni tud, amikor épp arra készül, hogy valamibe belevágjon. Valójában halvány lila gőze sincs a dolgokról. Mindig döntést kell hozni, mert ha nem a körömre ég a gyertya. Gyakran egy valami kis apró-cseprő dolgon fenn ragad az ember. Legyen az a valami kis/nagy dolog, ami sokszor képes kiábrándítani, lebénítani vagy akár elhomályosítani látásunk. Na meg ilyenkor a bizonytalan állapotra a körülöttünk levő emberek még rátehetnek egy lapáttal, hogy méginkább döntésképtelenekké váljunk. Kerül egy-két segítőkész emberke, aki oly lelkesedéssel ajánlja segítségét, hogy útközben megfeledkezik rólunk és végül a maga oldalára sodorja a vizet. Na hát köszi, de az ilyen emberkékből sem kérek. S a legnagyobb sajnálatra rengeteg ilyen emberrel találkoztunk/találkozunk/fogunk találkozni. Miattuk veszítsük el a bizalmunk a körülöttünk levőkben. Mert ha egyszer megégette az ember a kezét, akkor már igyekszik elkerülni a tűzet. Ezért kell ébernek lenni mindig. Kiszűrni azokat a személyeket akik valóban kiérdemlik azt, hogy bármit megosszunk velük...Márpedig kockázatot kell vállalni, ha nem másért de azért a pár tisztességes emberért, akik még bizonyára léteznek valahol a nagy világban

"Az élet nem a biztonságról szól: kockázat nélkül nem lehet játszmát nyerni."

Agatha Christie