"Hol volt, hol nem volt....". Minden úgy kezdődik, mint egy mese. Csakis a szerencsén múlik az, hogy hogyan végződik? Szerencse vagy balsors? Hogy hova sorolnám magam? Ez jó kérdés. Helyzettől és időtől függ. Lehet, hogy ma úgy gondolom, hogy mindenki ellenem szövetkezett. De majd alszok egyet rá, és holnap felragyog újra a nap, és akkor majd rádöbbenek, hogy milyen csökönyös voltam amikor saját magam készültem eltakarni az új lehetőség útját. Mert ami ma homályos, az holnap már tisztább lesz. Ha általam, ha barátaim, szeretteim által, egyszer csak sikerül majd tisztán látnom. Attól, hogy összerogyok az élet problémái miatt, még közel sem annak a jele, hogy nem leszek képes felállni. Nem az a dicsőség ha sose esel el, hanem ha bármennyiszer is elesel, mindig képes vagy felállni. Tudni kell a túlélés művészetét. Nap mint nap ezt a művészetet művelem. Megtanultam, hogyha összerogyok, akkor kis pihenés után képes leszek felállni. Tudok szeretni, gyűlölni, segíteni, haragudni, megérteni, megbocsájtani, feledni, szabadon engedni. Mert én is ugyanolyan vagyok mint a többiek, teli szeretettel, gyűlölettel, haraggal és még sok más millió érzelemmel. Mint ahogy millió más ember, este néha én is úgy fekszek le, hogy "nem baj, majd holnap". Ez a remény, ami éltet és néha buktat. Egy percig sem bánom, hogy reméltem...hogy mertem én is ember lenni, mindig minden körülményben. Egy percig sem bánom, hogy elbuktam. Legyen ez annak az ára, hogy képessé válok újra felnevetni, elővigyázatos lenni. A sorsod nem változtathatod meg abból a szempontból, hogy az időt nem viheted vissza. Viszont a jövőd te formálod, mint a gyurmát. Te formálod a jövőd és nem ő téged.
"Előbb vagy utóbb rájön az ember, hogy ő maga saját lelkének főkertésze, életének irányítója. Felfedezi a gondolkodás törvényszerűségeit magában, és egyre pontosabban megérti, hogyan alakítják gondolatai jellemét, körülményeit és sorsát."
James Allen
